Te már készen állsz az anyaszerepre?
Egyes nők már kiskoruk óta az anyaszerepre készülnek, mások viszont hiába lépik át a harmadik ikszet, el sem tudják képzelni, hogy babakocsit tologassanak. Te vajon készen állsz már az anyaszerepre?

A harmincas éveiket követően babát vállalók egy része visszanézve azt állítja, az anyaszerepre való felkészültség azonnal megváltozik, amint megtudod, hogy babát vársz. Így nem kell aggódnod akkor sem, ha nem tartod magad kifejezetten anyatípusnak, ez még nem jelenti azt, hogy nem leszel jó szülő. Van azonban néhány dolog, amire előre fel tudsz készülni, illetve ezeket átgondolva el tudod dönteni, megértél-e már a feladatra.
Az érettség ebben az esetben nem a kortól, sőt, nem is a szellemi-lelki fejlettségtől függ; egyszerűen attól, hogy életed egy olyan szakaszában jársz-e, amelynek egy gyermek szerves része lehet. Ha például csak most kezdted el az egyetemet, a válasz nem, hiszen jó pár évig nem lesz időd gyereket nevelni.
Ha friss házas vagy, már inkább, azonban azonnal gyereket vállalni nem a legjobb döntés, hiszen onnantól kezdve nem lehettek többek kettesben, így jó, ha előtte egy kicsit kiélvezitek ezt az állapotot. Persze ha már tíz éve együtt éltetek az esküvő előtt, az előbbi szempont aktualitását veszti.
Amennyiben most kezdtél saját vállalkozásba, és idő – valamint rengeteg munka – kell ahhoz, hogy felfuttasd, szintén nem a legjobb időszak ez a gyerekvállalásra.
Szintén nem elhanyagolható tényező, hogy tudsz-e felelősséget vállalni. Természetesen ez a képesség anyaként olyanokban is kialakulhat, akikre korábban nem volt jellemző, de nem árt, ha már eleve rendelkezel vele. Régi, bevált módszer, ha legelőször egy szobanövénnyel, majd ha az túlélte, egy kutyával próbálkozol, és ha őt is el tudod látni, nem vagy reménytelen eset.
Egy praktikus szempontról sem feledkezhetünk el, ez pedig az anyagiak. Akkor is lehet boldog egy család, ha szerényen élnek, de ha jelenleg olyan komoly anyagi gondjaitok vannak, hogy néha azt sem tudjátok, ti mit fogtok enni másnap, ne tegyétek ki ennek a gyereket is. Várjátok meg, míg megerősödtök anyagilag, és inkább csak akkor vágjatok bele a családalapításba.
Te hogy látod? Oszd meg velük véleményed!



